A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írását olvashatják:
Kiberbiztonsági szakértők szerint 2024-ben megjelennek az agresszív mobilos zsarolóvírusok, több formában sor kerül a mesterséges intelligencia rosszindulatú használatára, és a sportolók mellett már a hackerek is készülnek a nyári olimpiai játékokra. Eddy Willems, a G DATA biztonsági szakértője gyűjtötte össze, mi várhat ránk idén a területen.
Az Egyesült Királyság mesterséges intelligencia alapú arcfelismerést tervez az alkoholárusításhoz a szupermarketekben, hogy egyszerűsítse a vásárlók életkorának ellenőrzését - írta meg a Grocery Gazette.
Sokkal közelebb van hozzánk a mesterséges intelligencia, mint azt gondolnánk: elég csupán egy mozira vagy vásárlásra beugrani, hogy robotok, virtuális asszisztens és mesterséges intelligencia alapú biztonsági rendszer vegyen körül minket. A látogatói élmény mellett azonban már a vezetői döntéshozásban is komoly szerepet kap a technológia a Gránit Pólus csoport által üzemeltetett épületekben.
Történelmi csúcsra szárnyaltak ma reggel a német szoftveróriás, az SAP részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette 2023-as eredményeit. A vállalat emellett egy többezer fős átszervezést jelentett be a reorganizáció jegyében, arról egyelőre nincs hír, hogy a magyar tevékenységet hogyan érintik a lépések.
Nem nyúltak hozzá a „végítélet óráját” kezelő atomtudósok a tegnapi felülvizsgálat során az említett eszközhöz, az óra mutatója szerint továbbra is 90 másodpercre vagyunk éjféltől, hiszen úgy látják, magas az atomháború és a klímakatasztrófa kockázata.
A Wise, a Skype és a Songkick alapítói 400 millió euróval hoznak létre egy új alapot, amely az európai technológiai startupok támogatását szolgálja - számolt be a CNBC.
A Giorgia Meloni vezette Olaszország lesz a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G7-csoport soros elnöke 2024-ben, amit arra fog használni, hogy szembeszálljon azzal az egyre többek által osztott meggyőződéssel, hogy Oroszország győz Ukrajnában, a Nyugat pedig belefáradt a háborúba – írja a Reuters.
A mesterséges intelligencia jelenleg nem tudja költséghatékony módon helyettesíteni a munkahelyek többségét - állapította meg a Massachusetts Institute of Technology (MIT) egy tanulmányban a Bloomberg beszámolója szerint. Ugyanakkor így is a munkahelyek 23 százaléka esetében jelenthet már ma is alternatívát az automatizálás az AI segítségével. A számítógépes látás költség-haszon aránya az olyan szegmensekben a legkedvezőbb, mint a kiskereskedelem, a szállítás és a raktározás és az egészségügy.
Kihívásokkal és lehetőségekkel teli év lesz 2024 a vagyonkezelői piac számára a Capgemini friss előrejelzése szerint. A világszerte berobbanó AI alaposan felforgatja az iparágat, de eddig nem látott segítséget is nyújthat. Mindeközben egyre inkább előtérbe kerül a privátbanki ügyfelek mellett a prémium ügyfélszegmens, a generációváltás pedig óriási vagyonokat mozgat meg. A Capgemini összeszedte, melyik az a 10 trend, ami leginkább befolyásolja majd a vagyonkezelői piacot idén.
Németországban a cégek közel 50 százalékkal több mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos állást hirdettek meg tavaly, mint öt évvel ezelőtt – derült ki egy álláshirdetéseket elemző felmérésből. A kutatás azonban arra is rámutatott, hogy a konkrét szaktudáson kívüli soft skilleket (mint például a kreativitás, kommunikációs készség) megkövetelő álláshirdetések aránya is nagyon megugrott, közel megháromszorozódott az elmúlt öt évben. Ez a felmérés is azt mutatja, hogy a bár az MI-alapú eszközök egyre jobban terjednek a munka világában, azok nem fogják feleslegessé tenni az emberi munkaerőt, hanem csak kiegészítik azt.
Mesterséges intelligencia eszközökkel továbbfejlesztett online keresési lehetőségeket mutatott be a Google, beleértve a képalapú lekérdezéseket és a felugró információs ablakokat az androidos eszközökön - jelentette a CNN.
A Reddit márciusra tervezi a tőzsdei bevezetést, ami az első nagy közösségimédia-platformot érintő tőzsdei bevezetés lenne a Pinterest 2019-es IPO-ja óta.
A Samsung bemutatja a Galaxy S24, Galaxy S24+ és Galaxy S24 Ultra készülékeit, amelyek a Galaxy AI segítségével új mobilélményeket teremtenek - tudatta sajtóközleményében az óriásvállalat.
Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman arról beszélt, a viszonylag közeli jövőben létrejön az emberi szintű feladatok elvégzésére képes mesterséges általános intelligencia. Szerinte ugyanakkor túlzóak azok az aggodalmak, hogy a mesterséges intelligencia egyszer felülkerekedik az emberiségen, és drámaian átformálja és felforgatja a világot.
A Magyarországon Szeged mellett gyárat építő BYD a Dream Day 2024 eseményen mutatta be integrált járműintelligencia-stratégiáját, ahol bemutatták a mesterséges intelligencia által támogatott XUANJI-architektúrát, amely a cég szerint nagy ugrást hoz majd az egész iparág fejlődésében, az elektrifikáció és a mesterséges intelligencia egyesítésében. A BYD azt is bejelentette, hogy professzionális terepjáró tesztvezetési pályákat épít Kína több városában
Bill Gates szerint a mesterséges intelligencia 5 éven belül átalakítja az életünket, és új lehetőségeket teremt annak ellenére, hogy sokan most még a munkahelyek megszűnésétől tartanak - számolt be a CNN. Kiemelte az OpenAI ChatGPT-4 által elért jelentős fejlesztéseket, és "drámainak" nevezte annak képességeit.
A Google és az Amazon nemrégiben bejelentett leépítései jelzik, hogy a cégek 2024-ben is folytatják a munkavállalók elbocsátását, miközben nagy beruházásokat hajtanak végre a generatív mesterséges intelligenciába, írja a Reuters elemzése.